2013. december 31., kedd

2013

Hahó. Na, itt vagyok. És bár biztos jó lenne, de nem valószínű, hogy mostanában rendszeresen fogom írni ezt a blogot. 2013 úgy rohant végig rajtam, mint egy úthenger, teljesen leamortizált szellemileg, az első felében még szakdolgozatot írtam, és egy képzést próbáltam befejezni (sikerült), a másodikban meg a munkahelyemen kapkodtam a fejem, mert egy kissé felgyorsult a munkatempó.

Ami a képzést illeti, biblioterapeuta lettem, ami egy megvalósult álom egyrészt, főleg hogy két helyszínen is van már csoport (bár az egyiken inkább úgy mondanám, alakulóban van egyelőre), másrészt úgy érzem, olyan terület ez, amivel kapcsolatban rengeteg tanulnivaló, fejlődési irány van még.

Hát rengeteget olvastam 2013-ban, 109 könyv van a molyos polcomon, amibe nincsenek beleszámolva a kisfiamnak olvasott gyerekkönyvek (egy-két olyan kivételtől eltekintve, amit mondjuk csak magamnak is elolvasnék akár, de ez azért elég önkényes), és ez rengeteg. Ha valaki kérdezi, hogy bírok ennyit olvasni, akkor két dolgot tudok mondani, azt, hogy sokat békávézom és nincs tévénk. Ami igaz is különben, de még igazabb a prózai tény, hogy imádok olvasni, és valahogy így történt. :D

Egyébként erről jut eszembe, hogy van egy másik hobbim is, a színház, és pár év kihagyás után végre ismét sikerült többször eljutni színházba, ami nagy boldogság, és ha már itt tartunk, a legjobb előadás ez volt: http://vigszinhaz.hu/szindarab/199+j%C3%B3embert+keres%C3%BCnk/

Mindig csinálok az olvasott könyvekről egy kis statisztikát, ami rajtam kívül biztos nem izgat senkit, de azért ez következik.

Női szerző: 55
Férfi szerző: 51
És aki szemfüles, az észreveheti, hogy nem jön ki a 109, ez azért van, mert van három olyan könyv, ami többszerzős és vegyes. Egyébként ez egy jó kiegyensúlyozott arány, ami szerintem jó, de nem annyira lényeges, inkább csak érdekes.

Magyar: 51
Külföldi: 58
Ennek az aránynak örülök, mert nekem fontos az, hogy magyar szerzőktől is sokat olvassak. Mondjuk az igaz, hogy ez az arányt (és a női szerzős könyvekét is) megdobta a rengeteg Szabó Magda (főleg újra)olvasás, ami egyébként a szakdolgozatomhoz kellett.

Szintén részben ennek köszönhetően sok volt az újraolvasás is: 20 könyv.

10 könyv volt nonfiction, nem olyan rossz, bár ez lehetne több is, nagyon-nagyon sok minden érdekel, de erre már tényleg kevesebb energia jut. A fő csapásirány idén a pszichológia volt.

Na, jöjjenek a legek. Nem olyan könnyű választani, mert ahogy végignéztem, nagyon sok jó könyvet olvastam idén.


Legjobb novelláskötet: Ljudmila Ulickaja: A mi urunk népe és Raymond Carver: Katedrális


Legszebb regény: Marilynne Robison: Gilead

Leghangulatosabb regény: Elif Safak: Az isztambuli fattyú

Legjobb kortárs magyar: Oravecz Imre: Ondrok gödre és Kőrösi Zoltán: Magyarka

Legjobb könyv könnyed stílusban komoly témáról: Lisa Genova: Megmaradt Alice-nek

Legjobb szabálytalan főhős: Jonatham Lethem: Árva Brooklyn és Mariam Petroszjan: Abban a házban

Legjobb mesekönyv: Ljudmila Ulickaja: Történetek gyerekekről és felnőttekről

Legnagyobb mosoly: Varró Dániel: Akinek a foga kijött

Legjobb GoT: George R. R. Martin: Kardok vihara

Legjobb újraolvasós: Németh László: Gyász és mondjuk Szabó Magda: Az őz

Legjobb cikidenekemtetszett: Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2.

Legjobb szakirodalom: Boldizsár Ildikó: Mesekalauz úton lévőknek

Citromdíj (de szeretném egyszer nem kiosztani...): F. G. Haghenbeck: Frida füveskönyve


2014-re pedig ezt kívánom magamnak és mindenkinek, aki idetéved, meg persze hogy olvassatok sokat, de az magától értetődő. ;)



5 megjegyzés:

  1. Boldog új évet, cseri, és legalább ennyi jó könyvek jövő évre is! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog új évet neked és várom a bejegyzéseket! ;-)

    VálaszTörlés
  3. PuPi, Bea, köszi, nektek is BÚÉK! :))
    Nyájas olvasó: azért érzem egy kicsit cikinek, mert inkább fanyalogni szokás rajta. Főleg szakmai körökben, de amúgy is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, én aztán tényleg a szakmai körből jövök, ha egyre gondolunk, márpedig én nem fanyalgok. Sőt. Szóval csak nyugodtan. ;)

      Törlés